A rajt után nagy káosz jött a Forma-2-es Monte Carló-i főfutamon, amelyet az első sorból rajtoló pilóták indítottak.

Az F2-es főfutamon Dunne indulhatott az élről, viszont Martins-nek jobban sikerült a rajtja, az 1-es kanyarnál pedig összeértek egymással, ami egy lavinát indított be, és nagy tömegbaleset jött.

Szerencsére úgy tudni, senki nem sérült meg a balesetben, de mivel a kocsik eltorlaszolták a pályát, így piros zászlóval megszakították a versenyt, és körülbelül a mezőny fele rögtön kiesett, ahogy az a lenti videón is megtekinthető.

A versenyben maradt pilóták közül Fornaroli áll az élen, őt Lindblad, Crawford, Dürksen, Stanek, Maini és Browning követi. Jelen állás szerint úgy tűnik, a 22 fős mezőnyből 11-en maradtak versenyben.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL