Az olasz Kimi Antonelli megfogadta, hogy tanulni fog az esetből és újraértékeli a helyzetét, miután balesetet szenvedett a Monacói Nagydíj időmérő edzésén. A Mercedes fiatal tehetsége az időmérő első szakaszának végén a Nouvelle sikán belső falának ütközött, majd a kijáratnál állt meg versenyautójával.
Az olasz pilóta által korábban futott idő valójában elég jó volt ahhoz, hogy továbbjusson a Q2-be, amit elméletileg meg is tett, azonban nem tudott részt venni a folytatásban, így a 15. rajtkockából kell indulnia vasárnap, közvetlenül csapattársa, George Russell mögött, aki műszaki hiba miatt a Q2-ben a Tunnel kanyarban állt meg.
Tekintettel arra, hogy a monacói pálya rendkívül kevés előzési lehetőségEt kínál, ez gyakorlatilag megpecsételte a hétvégéjét. "Nem emlékszem pontosan, de nem voltam olyan messze a célomtól" – nyilatkozta Antonelli a médiának, köztük a RacingNews365-nek arról a körről, amikor balesetet szenvedett.
"Szükségtelen hiba volt, mert addigra már továbbjutottam a Q2-be, ezért nagyon sajnálatos, hogy így kellett befejeznem az edzést. Azt hiszem, megsérült a bal első kerék, pontosabban nyomást vesztettem a bal első abroncsból, és aztán egyszerűen nem tudtam bekanyarodni" – mondta a fiatal versenyző.
Antonelli már a monacói hétvége előtt is nehéz időszakon ment keresztül, hiszen hazai versenyén, Imolában is gondjai akadtak, ahol a Q2-ben esett ki, majd a futamon is fel kellett adnia a versenyt. A Mercedes újonca megfogadta, hogy újraértékeli a helyzetét a legutóbbi balesete után.
"Csak újra kell indítanom magam, mert most már sorozatban két rossz hétvégém volt, ezért újra kell indulnom és erősebben kell visszatérnem. Az autó jobbnak érződött, és próbáltam ráérezni a ritmusra, ezért különösen sajnálatos, hogy így kellett befejeznem" – fogalmazott az olasz pilóta.
"Természetesen tanulni fogok ebből, és bár ez egy nagyon nehéz hétvége, ami egyáltalán nem ideális, biztosan sokat fogok tanulni belőle" – tette hozzá Antonelli.