Az Alpine F1-es alakulatánál jelentős személyi változás történt, miután a Miami Nagydíjat követően Oliver Oakes azonnali hatállyal benyújtotta lemondását a csapatfőnöki pozícióról.
A mindössze 36 éves szakember, aki tavaly július óta irányította a francia istállót, Bruno Famin utódjaként érkezett a gárdához, és közvetlenül Luca de Meo Renault-vezérigazgatónak tartozott beszámolási kötelezettséggel.
A brit szakember kinevezésével Christian Horner után a Forma-1 történetének második legfiatalabb csapatfőnöke lett, hiszen a Red Bull jelenlegi vezetője mindössze 33 évesen vette át az energiaitalosok irányítását 2005-ben.
Oakes gazdag motorsportos múlttal rendelkezik, ugyanis 2005-ben gokartos világbajnoki címet szerzett, majd 2015-ben megalapította a Hitech Grand Prix csapatát, amely azóta számos utánpótlás-bajnokságban ért el kiemelkedő eredményeket, emellett több jelenlegi F1-es pilóta pályafutásának egyengetésében is meghatározó szerepet játszott.
A francia istálló kedden este kiadott közleményében megerősítette Oakes távozását, egyúttal azt is bejelentette, hogy ideiglenesen Flavio Briatore, a csapat tanácsadója veszi át a távozó csapatfőnök feladatköreit.
Az Alpine vezetősége megköszönte Oakes munkáját, kiemelve szerepét a 2024-es konstruktőri világbajnokság hatodik helyének megszerzésében, ugyanakkor jelezte, további részleteket egyelőre nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal.
Mindez egyúttal azt is jelentheti, hogy Jack Doohan napjai is meg lehetnek számlálva, hiszen már eddig is kész tényként közölték, hogy mindössze hat futam jutott az ausztrál újoncnak, akinek a helyét a Briatore által favorizált Franco Colapinto veheti majd át.