Russell számára különösen keserű volt a kudarc, mivel úgy érzi, akár a legjobb négy között is lehetett volna. Az angol pilóta autója a Q2-ben váratlanul leállt a Monaco alagútjában egy útegyenetlenség miatt, piros zászlót okozva ezzel.
„Ez a bucka egész hétvégén ott volt, végig éreztem is, de valamilyen oknál fogva ekkor teljesen leállt a motor, amikor áthajtottam rajta" - magyarázta Russell az furcsa műszaki hiba okát.
A Mercedes W16 motorja egyszerűen lekapcsolt a bukkanó hatására, ami Russell szerint meglepő volt, mivel korábban nem jelentett problémát. „Igazán csalódott vagyok" - tette hozzá a brit versenyző. „Úgy érzem, ma akár a legjobb négy között is lehettünk volna, de most nem vagyunk ott."
Russell visszatért az eredeti beállításokhoz, miután kezdetben rossz irányt választottak ezek terén. „A Q1-ben klikkelt a dolog. Azon kevesek közé tartoztunk, akiknek nem kellett új gumikat használni. Csak egy kanyart mentem a Q2-ben és már majdnem két tizeddel gyorsabb voltam."
Antonelli saját hibája miatt esett ki a Q1-ben, amikor a kikötői sikánban a bal hátsó kerékkel megérintette a szalagkorlátot. „Felesleges hiba volt" - értékelte az olasz pilóta. „Úgy gondolom, így is bejutottam volna a Q2-be."
Az FIA vasárnap először ír elő kötelező két kerékcserét Monacóban, ami Russell szerint „biztosan őrült stratégiákat" eredményez majd. „Akik a C6-on indulnak, nagyon korai leállást terveznek. Akik kemény gumikon kezdenek, azok sokáig kint akarnak maradni" - vázolta Russell a lehetőségeket.