Továbbra is kérdéses, hogy hol folytatja a pályafutását Max Verstappen – bár a szerződése 2028 végéig él, azonban a Red Bull hatalmi harcai miatt nem biztos, hogy kitölti a szerződését, és úgy tudni, hogy a Mercedes nagyon komolyan érdeklődik iránta.
A Viaplay F1-es riportere, Mike Hezemans viszont azt javasolta a hollandnak, hogy felejtse el a Mercedest, és inkább igazoljon a Ferrari csapatához, miután idén és valószínűleg jövőre is világbajnok lesz:
„Szerintem Max idén világbajnok lesz, és 90 százalék, hogy jövőre is az lesz. Azt pedig senki nem tudja, hogy mi lesz 2026-ban. Azt gondolom, Maxnak 2026-ban vagy 2027-ben a Ferrarihoz kellene igazolnia, az sokkal szórakoztatóbb lenne. Felejtsd el a Mercedest!”
Verstappen erre azt mondta, hogy „Mike lobbizik”, és elnevette magát, majd a Viaplay riportere így folytatta:
„Igen, nagyon szeretném, ha oda igazolnál, lehetőleg Hamilton mellé. Az nagyszerű lenne. És világbajnok lenni a Ferrarival, talán 30 év után? Oké, 2007 után először. Olaszországban templomokat neveznének el róla! És Max, akkor megnyerhetnéd Le Mans-t is, mert ott is indul autójuk!” – mondta, Verstappen pedig annyival válaszolt, hogy valóban indul Le Mans-ban a Ferrari.
Hezemans ezzel zárta: „Nagyon szeretném, hogy a Ferrarihoz igazolj, fantasztikus lenne, Hamilton számára is. Szerintem esélye sem lenne ellened, ezért örülnék neki.”
Verstappen az interjú végén is diplomatikus maradt: „Én egy percre inkább kimaradnék ebből” – mondta mosolyogva a háromszoros világbajnok.