hero image
dppi

Komoly kihívás előtt az F1-es istállók a súlycsökkentés miatt

A Red Bull csapatfőnöke szerint komoly fejtörést okoz majd a mérnököknek az új súlykorlát betartása.

Az F1-es csapatok számára jelentős műszaki kihívást jelent a 2026-os szabálymódosítás, amelynek értelmében az autók minimális tömegét a jelenlegi 800 kilogrammról 768 kilogrammra csökkentik. A harmincakét kilogrammos súlycsökkentés megvalósítása különösen annak fényében tűnik összetett feladatnak, hogy az új erőforrások a jelenleginél nehezebbek lesznek.

A Red Bull istálló első embere, Christian Horner meglehetősen kritikusan nyilatkozott az új előírásról. "Gyakorlatilag találomra választottak egy számot" - mondta a szakember, aki szerint a megvalósíthatóság egyelőre erősen kérdéses. "Nehezebb motorokkal kell könnyebb autót építenünk, ami minden csapat számára hatalmas kihívást jelent majd. A súlycsökkentés ráadásul jelentős költségekkel jár" - tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

Horner meglátása szerint az alakulatoknak összetett mérnöki döntéseket kell majd hozniuk a súlyhatár teljesítése érdekében, ugyanakkor a fejlesztési irány megkérdőjelezhetetlen, hiszen minden egyes kilogramm csökkenés javulást eredményez a köridőkben. "A minimális tömeg elérése rendkívül nehéz feladat lesz minden istálló számára" - hangsúlyozta.

A szakmai aggályokat más csapatok képviselői is osztják. Az Alpine technikai igazgatója, David Sanchez "nagyon agresszívnak" nevezte az új súlykorlátot, míg a Haas csapatfőnöke, Ajao Komatsu a "számottevő teljesítménykülönbségre" és a "költséges fejlesztési folyamatra" hívta fel a figyelmet.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL