Az F1TV belső kamerás felvételéből kiderül, hogy nem volt messze a balesettől Oscar Piastri és Csou Kuan-jü a 2024-es Miami Nagydíj utolsó körében.
A Forma–1 népszerűsége rendkívüli módon megemelkedett az utóbbi években, 2019 óta azonban nem rendeztek versenyt az egyik legnagyobb távol-keleti piacnak számító Kínában. Csou Kuan-jü azonban arra számít, hogy az ország átlendül majd ezen.
Az Aston Martin teljesítményére a Forma-1 téli tesztjén számos pilóta felkapta a fejét, az Alfa Romeóból Csou Kuan-jü szerint Fernando Alonso „nagyon versenyképesnek tűnik.”
Az Alfa Romeo az első csapat a Forma-1-ben, amely teljes valójában mutatta meg 2023-as indulóját.
Az Alfa Romeo kínai versenyzője, Csou Kuan-jü második szezonjára készül a Forma-1-ben, már az üléspróbán is túlesett a csapat új autójában.
Csapatfőnököt nem, csak csapatképviselőt jelentett be az Alfa Romeo Sauber, miközben egybehangzó értesülések szerint idővel a „normál” csapatfőnök személye is bejelentésre kerül.
Valtteri Bottas úgy véli, hogy újonc csapattársa, Csou Kuan-jü igazán erős bemutatkozó idényt produkált 2022-ben. A finn szerint a kínai legnagyobb erőssége az volt, hogy nem hibázott, ami az újoncokra általában nem jellemző.
Csou Kuan-jü az első kínai pilóta, aki teljes állású versenyzői ülést kapott a Forma–1-ben. Az Alfa Romeo színeiben mutatkozhatott be, az éve pedig eléggé hullámzó volt, hiszen voltak benne örömteli pillanatok, de komolyabb mélypontok is.
Nem sokon múlt, hogy az Aston Martin megelőzze az Alfa Romeo csapatát a konstruktőri pontversenyben – ha összejött volna, sokkal több pénzt kaphattak volna a csapatbajnoki helyezésükért.