Max Verstappen nyerte az elképesztően izgalmas Las Vegas-i Nagydíjat Charles Leclerc előtt, aki az utolsó körben előzte vissza Sergio Perezt a második helyért.

Max Verstappen egy rendkívül kaotikus futamon szerezte meg az idei 18. futamgyőzelmét, miután kétszer is meg kellett előznie a pole-pozícióból rajtoló Charles Leclerc-t.

A rajtot követően Verstappen csak úgy tudta megelőzni Leclerc-t, hogy mindketten kisodródtak a bukótérbe, a szabálytalan előzésért pedig Verstappen kapott is egy 5 másodperces büntetést.

A közepes gumikon a Ferrari tempója jobb volt, és Leclerc már az első kerékcseréket megelőzően visszaelőzte Verstappent. Miután Verstappennek az 5 másodperces büntetést le kellett töltenie a kerékcseréjénél, visszaesett a mezőny sűrűjébe.

Verstappen ezután összeütközött George Russell-lel, aki nem számított arra, hogy ő a második szektorban próbál majd előzni, és a pályára kerülő törmelék miatt behívták a biztonsági autót. Ez a biztonsági autó remekül jött Sergio Pereznek, aki a hosszú első etapjával az első helyről állhatott ki kereket cserélni, és csak a második helyig esett vissza.

A biztonsági autós fázist követően meg is előzte Leclerc-t, aki viszont nem szakad le a mexikói pilótáról. Azonban Leclerc és Perez is tehetetlen volt a villámgyors Verstappen ellen, aki mindkettejüket előzve vette vissza a vezetést.

Leclerc 5 körrel idősebb gumikon sem szakadt le Perezről, és az utolsó körben az utolsó kanyarban egy nagyon bátor előzéssel visszavette a második helyet.

A szoros top 3 mögött a pályán a 4. helyet George Russell szerezte, de ő is kapott egy 5 másodperces büntetést, mivel a versenybírók szerint az ő hibája volt az ütközés Verstappennel. A 4. így egy remek futammal Esteban Ocon lett Lance Stroll, a rossz rajtja után a mezőny végéről zárkózó Carlos Sainz, Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso és Oscar Piastri előtt.

Piastri és Hamilton szintén egy koccanás miatt esett vissza a mezőnyben, amelyben mindketten defektet kaptak, míg Lando Norris a verseny elején egy nagyon csúnya balesetben esett ki, amit követően kórházba is szállították elővigyázatosságból.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL