Nem minden előzés került be a közvetítésbe a Miami Nagydíjon – többek között arról is lemaradtunk, ahogy gyönyörűen bevetődtek Fernando Alonso mellé.
Esteban Ocon és Oscar Piastri túl közel kerültek egymáshoz az Amerikai Nagydíj startját követően Austinban.
Az Alpine pilótája, Pierre Gasly nagyon nehezen viselte, hogy a csapata arra utasította, hogy adja át a pozícióját Esteban Oconnak a Japán Nagydíj utolsó körében.
A szezon egyik legszebb manőverét mutatta be Esteban Ocon, amire nem volt válasza Alex Albonnak a Williams volánja mögött.
Charles Leclerc és Esteban Ocon sem unatkozott az Osztrák Nagydíj sprintfutamán, mindketten kivették a részüket a csatákból.
Lando Norris keményen támadta Esteban Ocont, akinek igencsak mozgott a hátsó szárnya, de szerencsére az nem szakadt le.
A Mercedesnél korábban tartalékos szerepet is betöltő Esteban Ocon úgy véli, barátja, Mick Schumacher most egy nagyszerű lehetőséget kapott azzal, hogy a csillagosoknál tanulhat arról, hogyan is működik egy élcsapat.
Az Aston Martin teljesítményére a Forma-1 téli tesztjén számos pilóta felkapta a fejét, az Alfa Romeóból Csou Kuan-jü szerint Fernando Alonso „nagyon versenyképesnek tűnik.”
Esteban Ocon, az Alpine Forma-1-es pilótája szerint a Drive to Survive egyik új epizódjában „furcsán” szerkesztették a történetbe a rádióüzeneteit.